Oroszlán Vigadó tér, kutyáslány Aquinói Sent Tamás talapzata, négy evangélista
Aquinói Szt Tamás AQUINÓI SZENT TAMÁS


2001, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 9,6m, márvány    

 

A szobor carrarai „Bronzettó” nevű márványból készült, 9,5 m magas, ebből az alak 2,5 m.1999-ben kezdtem tervezni,2001-ben állítottuk fel.

A bibliai „lelkes állat”, melynek négy fejéből a négy evangélista jelképei alakultak ki, a folyamközi kultúrákból eredeztethető, és jelenti a négy elemet is, amivel szobromon Arisztotelész filozófiájára utal. Így Aquinói Szent Tamás mindkét fő forrását megjeleníti, és közös eredetüket is megmutatja. Ezzel, mint ahogy A. Sz. Tamás is tette, közös nevezőre hozza a „zsidó-keresztény” és a „hellén” műveltséget.

A gótikus oszlopköteg, amely az állatból nő ki, életfa képében az európai kultúra szárbaszökkenését jelképezi, melyet a skolasztika rendszerezése, és nem kis részben Sz. Tamás életműve tett lehetővé.

Sz. Tamást erőt sugárzó, határozott, de alázatos, érzékeny emberként szándékoztam ábrázolni. A drapériát és a portrét egyaránt stilizáltam, ugyanakkor élettel és érzelemmel is próbáltam telíteni.

A. Sz. Tamás attribútuma a napkorong, amit a mellén szoktak ábrázolni, talán a „szellem világosságát” jelenti. Én ezt a szimbólumot a kezébe adtam, mintegy Monstrancia formájában, hiszen Jézus a mi napunk, aki Tamáson keresztül is világít nekünk. Ezt az átlényegült sugárzást fejezi ki a szent mozdulata. Ő dolgozta ki az Oltáriszentség ünnepét, és írta himnuszát is.

Úgy érzem szerethető, és gondolatébresztő alkotással járultam hozzá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusához.

 

Budapest 2004. január 13.

 

Raffay Dávid