Nálam a növények szobrokat ölelnek. A télikertben királyi díszű vörösmárvány falikút csobog. Udvaromon nyírott sövénylabirintus közepéből a történelem Géniusza szökken az égbe bronzból, magas talapzaton.

A bársonyossá legelt dombtetőn tömör gránitoroszlán gubbaszt, üdvözölve a kelő napot, vigyorgó - vicsorgó furcsa fintorával. Lejjebb, galagonyabokor árnyékába terítette kősubáját a kőjuhász, füttyére csupafül pumi vár. Savanyú Jóska tizenhat él gatyájába beakadt a csipkebokor indája. A dalban ugyan fordítva történt az eset, de a mészkőgatya nem akad be holmi tüskébe.

A legelő szélén Szent Vendel egyszerű mívű szobra áll vörös homokkőből, hogy megvédje a néki kedves állatokat a gonoszok rontásától.

Simeont látom-e oszlopon a hatalmas fűzfák között, vagy más remeték sejlenek föl a kérges fatörzsek töredezett ágai között, az elszórt sziklák időtől mardosott alaktalan tömbjeiből? Itt lehet megtalálni a magányt.

A forrásnál Zsuzsanna fürdik, gyönyörű márványtestén csillog a lecsorgó víz, a bokorból lesik a vének, izgágán pödrik lenge szakálluk hegyét az ujjuk köré.

A zöldségeskertben kőasszony hajladozik a gömbölyödő káposzták között. A körtefa alatt György Ilonával sírnak mind a ketten, előttük az a három esztendő. Ádám és Éva egy nagy almafát kerülget, még szégyen nélkül, de a mételyt már elültette szívükben a kígyó. Éva tétován nyújtja ki bronzkarját - most talán még visszahúzza.

A cédrusfaliget a Mennyország, ott kisfiát szoptatja Mária, de a fák védelme alól is látszik a távoli szántóföldek között az útszéli kereszt.

Visszatérve a ház felé egyre több a virág, itt is, ott is leányok, ifjak, vitézek szobrai tűnnek fel. Érdeslevelű fügebokrok között piruló szolgálólány erényein görög bölcselők vitáznak, másutt Dionüszosz kacag szőlőindaruhában, faunok és nimfák között. Aranyeső hullik Danaé kéjesen nyújtózó testére, az árnyékos bokor alján puha kővánkos öleli szeretője karjai helyett.

A mandulafasorban Janus kőszobrán pannongyík fog legyet. Balassi verset jegyez bronzpapíron, levelére a bazsarózsáról szór porzót a kardoslepke.

A rovarszárnyaktól zúgó fűszerkertben, a takaros növénypárnák között a kődarabok mindegyike szobor: ez egy sárkány, amaz időrágta oszlopfő, itt egy gubbaszkodó sünkutya, fácánok, fürjek, egyéb madarak. Egy nagyobb vadkan túrja a földet pofája eltűnik a lestyán gyökerei között, csíkos homokkő vadmalacok hevernek szanaszét.

A házat eltakaró diófa alatt faragott kőasztal áll paddal, az ily helyeket kedvelő nagyjaink domborműveivel díszítve. Szőlőlugas kanyarog az eresz alatt, de őt itt hiába keresed: Csokonai a pincében van.